Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!

Moorim School

Eredeti nyelv
koreai

Műfaj
fantasy

Értékelés
3.83 (18 szavazat alapján)

Vetítés dátuma
2016-01-11

Epizódok száma
16

Az ENSZ békefenntartó programja egy rejtélyes, nemzetközi harcművész-iskolát üzemeltet Dél-Koreában, mely a Murim Intézet névre hallgat. Az iskola hiába nem létezik papíron, hivatalosan sehol, mégis a világ minden tájáról érkeznek ide a tanulni vágyók, hogy Hwang Musong (Shin Hyunjoon) igazgató úr szárnyai alatt a legjobb kiképzésben részesülhessenek.

A sors és a véletlenek szintén az intézetbe sodorják a kezelhetetlen idolénekest, Yun Shiwut (Lee Hyunwoo) és a beképzelt vállalat-örökös Wang Chiangot (Lee Hongbin). Miután Hwang igazgató úr hiányosságaik ellenére mégis felveszi őket, számos megpróbáltatással kell szembenézniük, melyekben segítségükre sietnek az iskola már meglévő diákjai.

A tanulás és móka mögött azonban valami nagy titok lappan az iskola és az igazgató úr múltjában. 18 évvel ezelőtti elődje és annak családja rejtélyes körülmények közt halt meg, az intézet munkáját pedig ismeretlen erők próbálják szabotálni. Megkezdődik a versenyfutás az idővel a legendás Cintamani-varázskő után [a nyugati Bölcsek Kövének megfelelő, minden kívánságot teljesítő kő], mely ha illetéktelenek kezébe kerül, az a világ sorsának megpecsételődését is jelenti...

FELIRATOK

    Nyelv Epizód Leírás feltöltő Letöltés Jelentés
    16 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 148
    15 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 144
    14 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 166
    13 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 158
    12 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 150
    11 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 148
    10 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 156
    9 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 155
    8 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 155
    7 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 144
    6 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 146
    5 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 149
    4 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 140
    3 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 151
    2 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 162
    1 720p ENT verzióhoz illeszkedik Brigi 136
    Az oldalon elhelyezett feliratokért és linkelt videókért semmilyen felelősséget nem vállalunk, azokat felhasználóink helyezték el nálunk. Szerzői- vagy bármely más jogi aggály esetén - kérésre - eltávolítjuk azokat.

SZÍNÉSZEK

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.
Cookie beállítások