Hümmm.... Hümmm....
Végül csak belefogtam és végig néztem mind a 16 rész. Kezdetben fenntartásaim voltak Lee Minkivel, s ez ugyan enyhült a végére, de sajnos sosem múlt el teljesen. Ez egy női dráma volt. Nem abban az értelemben, hogy nőknek szól, hanem hogy nőkről és nők által elmesélve/eljátszva.
Bár imádom a monológokat és a narrálást a filmekben, itt valahogy mégsem élveztem. Szinte végig olyan érzésem volt, hogy közhelyeket puffogtatnak el bennük és semmi lényegi megállapításra nem jut bennük a főhősnő. A három párocska, vagyis a 6 karakter közül egyetlen egynél volt megfigyelhető normális jellemfejlődés. Az Esom által alakított Soo-Ji volt egyedül a történet végére, aki tényleg tanult a hibáiból és változtatni tudott az életén. Bármennyire is zárult hapy enddel a másik két pár története, én náluk becsapva éreztem magam.
Először is nézzük a fő párost. Se-Hee karaktere erősen autisztikus tüneteket produkált folyamatosan. És ennek vele született tulajdonságnak kellett lennie, nem az előző kapcsolatában összeszedett csalódásnak, hisz az is pontosan ettől nem működött. Engem végig zavart, hogy nem az elfogadásról és megértésről szól a történet, hanem a másik megváltoztatásáról. A való életben az a pasi sosem változott volna meg. Itt az utolsó részben mégis csoda történt vele, és mindezt csak azért, mert kihelyezték a komfort zónájából. Szerintem ezzel csak méginkább becsukják nála az ajtót, nem pedig kinyitják. A főhősnő az első pillanatban tisztában volt a pasi "problémájával", mégis minden részben rácsodálkozott. És erre nem lehet mentség a párkapcsolatok terén lévő tapasztalatlansága, hisz teljesen nyilvánvalóak voltak a pasi érzelmi/szociális képességei. Az dicséretes, hogy ő maga változott, de az, hogy ezt rákényszerítette a pasira, az nem.
Minki játékától nem voltam elájulva. Egyrészt 15 részen át játszotta a feszengő antiszociális figurát, s hát valljuk be, ebben nem igazán nyújtott kiemelkedőt, kamera előtt feszengeni, szinte bárki tud. A feszengéssel párhuzamosan, vagyis a feszengés mögé bújtattva kellett volna érzelmeket közvetítenie, ez szerintem nem sikerült neki. Az utolsó részben már hozta, amit kellett, de itt már számomra késő volt. Partnere, Somin játékát sokkal meggyőzőbbnek találtam)
A második párocska, ahol a lány házasságra vágyott, a srác meg nem tudta mire... Őket nagyon kedveltem az elején, bár tudtam, hogy szakítás lesz a végük, hisz nem lehet más. Az ő happy endjük szintén baromság volt. A srác hirtelen váltása teljesen légből kapott volt, ezt bármikor hamarabb is megléphette volna. Meg merték lépni, hogy elengedik egymást.... szomorú, vagy nem szomorú, de addig voltak hitelesek. Ez a befejezés számomra erőltetett volt.
Furcsa leírnom, de a legjobb színészi teljesítményt egy modell mutatta fel számomra a sorozatban. Esom szerintem tökéletesen alakította a szerepét. Bár nem igazán kedveltem őt korábban (és a legcsúnyább nő volt a szereplők között), de ezek után felkerült azok mellé, akiket szemmel fogok tartani ezentúl. Partnere Park Byung-Eun már öreg róka, hanem is kisujjából rázta ki, de könnyedén hozta ezt a szerepet (igaz, néha a határán mozgott az idegesítő burleszknek... de szerencsére szerethető maradt a figura).
Kicsit sajnáltam, hogy Bomit ilyen kocka szerepben kell lássam, de a végén csak megmutatták a benne rejlő szexi dögöt, úgyhogy egykor szívem csücske ha csak fél percre is, de tündökölhetett dicső fényében :)
Összességében nem volt rossz, hisz végig néztem (ez nálam nagy szó), de én úgy érzem, nem aknázták ki azokat a mélységeket, amiket lehetett volna.
