Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Romance is a Bonus Book – 1. rész után

lapishun 3992 megtekintés, 2 hozzászólás
Szeretem a könnyed romantikus vígjátékokat. És Romance is a Bonus Book első 10 perce annak is tűnt. Jól felépített kis bevezető volt, amiben megismerhettük a két főhőst. Nem mondom, hogy a legeredetibb felvezetés volt, de a kivitelezés tényleg dicséretet érdemel.

Aztán jött a fekete leves. Magam is a reklámszakmában dolgozom lassan két évtizede, így kilométerekről kiszagolom ha a „most valami fiatalos dolog kellene” elgondolás alapján beleerőltetnek valami oda nem illőt bármilyen tartalomba. A kínosan klisés állásinterjút lezáró táncjelenet engem nem feltüzelt, hanem kifejezetten lelombozott. Az egész olyan mű volt, mint amikor a stock modellekkel teli reklámokat flashmobnak próbálják hazudni.

Pedig szeretem az ilyen apró hangulatfokozókat. De azt hiszem, ezeknél nagyon számít, hogy természetesnek tűnjenek, különben csak a feszengést váltja ki a nézőkből. Kár érte.



A párbeszédek elég furák voltak végig. Sok társadalmi problémát komolyan próbáltak bemutatni, ami nagyon is helyes, de valahogy a megvalósítás több helyen is PR szagú volt.

És akkor a sok negatív dolog után jöjjenek a pozitívak!

A karakterek remekek, élettel teliek. És egy szavunk sem lehet az őket játszó színészekre. Lee Nayoungot nem ismertem, így nagyon kellemes meglepetés volt számomra. Kifejezetten élvezem a játékát. Lee Jongsuk-ot meg nem kell bemutatni senkinek (még nekem sem), vele is teljesen meg voltam elégedve.

A forgatókönyv és a sztori is remek, a jelenetek jó ütemben követik egymást, megfelelően adagolják a humort, a drámát és a romantikát is. A sorozat alapfelütése meg kifejezetten tetszik (bár annyi kritikát megfogalmaznék, hogy Lee Nayoung karaktere eléggé alárendelt szerepet játszik.)

Mindent összevetve, kellemes kikapcsolódást nyújt a sorozat. Itt-ott a poénok kedvéért feláldozzák a hihetőséget, ami csak azért baj, mert amúgy nagyon is valóságos háttérre alapoznak mindent.

Én mindenesetre bátran ajánlom kipróbálásra…

Értékelés: 6/10
Film adatlap

Romance is a Bonus Book

Eredeti nyelv
koreai
Műfaj
vigjatek
Vetítés dátuma
2019-01-26
Epizódok száma
16
Szerelem könyvközelben.

Tovább a film adatlapjához/felirathoz
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

Strong Woman Do Bong Soon
lapishun 1829 megtekintés, 0 hozzászólás Elég nagy várakozás övezte a Strong Soman Do Bong Soont. Főleg a férfi szereplők miatt. Három jóképű pasit is kapnak a hölgynézők, akik
Produce 48 - Pletykák
lapishun 1170 megtekintés, 0 hozzászólás Hamarosan indul a Produce 48 és annyi pletyka látott már napvilágot az indulókról, hogy mi sem hagyhatjuk ki az esély latolgatással
My Only Lovesong
lapishun 6978 megtekintés, 22 hozzászólás Régóta várjuk már Lee Jong-Hyun (CNBLUE) és Kong Seung-Yeon közös sorozatát. A WGM-beli szereplésük óta sírnak a rajongók, hogy végre
Sky Castle - 1. rész után
lapishun 3981 megtekintés, 9 hozzászólás A sorozat ezúttal nem a csebolok, hanem az alattuk elhelyezkedő, alapvetően nyugati értékrend szerint élő elit világába kalauzol el. Kórház
Cookie beállítások