Hotel del Luna - 1. rész után

2 hónapja │ írta: lapishun

No, akkor vágjunk bele! Sokan vártuk ezt a sorozatot, ki optimizmussal eltelve, ki kevésbé. Ez utóbbiak táborát képviselem jó magam is. De úgy döntöttem, nem hagyom magam befolyásolni a teaserek által, tiszta lappal indul a sorozat. Lássuk hát!

Az első képsorok kliséit nem rovom fel hibaként, láttunk már ettől rosszabbat. Valahonnan a múltból indulunk, afféle előzmény sztorival. IU és a vénasszony 5 perces cseveje végén már úgy voltam vele, ha IU nem vágja ki a nyanya nyelvét, megteszem én, mert semmit nem mondott, hiába járt a szája. A jelenet már azért sem tetszett, mert eléggé fura volt, hogy a mély karakterdrámát játszó IU mellett egy vígjátékba illő karakter próbált meg poénkodni. A 20 métert másfél perc alatt „levágtázó” lovascsapat érkezését váró IU szerintem az összes létező valaha leforgatott „kardos” film közelijét megkapta, csak hogy lássuk, mennyire menő kamerabeállásokat tudnak nekünk mutatni… Ahogy mindig, ezúttal is „a kevesebb több” lett volna.
IU-tól láttunk már remek harcművész jeleneteket, így elég nagy csalódás volt az elnagyolt vágásokkal alibizett mini harcjelenet is.

A 10. percre már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy IU egyszerűen kár ebbe a sorozatba. Látszik rajta, hogy komolyan vette a feladatot és teljes átéléssel hozza a karakterét, ami viszont egyszerűen leesik a képről, annyira nem illik bele a néha nevetséges megoldások közé.
Nem várom el, hogy egy sorozat egy teljes estés film költségvetésének megfelelő cgi-t kapjon, de ha már IU gázsijára futotta, akkor az összeálló fogadó megjelenítésére is fordíthattak volna többet, mert ez még a 90-es években is ciki lett volna.

Aztán már röppenünk is a jelenbe, hogy megismerkedjünk a többi szereplővel.
Őszinte leszek, a 20. perc környékén elszakadt nálam a cérna és csak nagy szenvedés által tudtam végig nézni az epizódot. Ez a vizuális megjelenítés, amit választottak, az nálam kiveri a biztosítékot, egyszerűen kényelmetlenül érzem magam tőle. Minden eltúlzott, minden giccses és művi, semmi emberi nem marad se a környezetben, se a karakterekben. Mintha egy rosszul rendezett musicalt néznék. Biztosan van, akinek tetszik az ilyen látványvilág, az ennyire alulexponált humor és történet, de én csak végig szekunder szégyenérzetet éreztem a jelenetek közben.

IU, sajnálom!
Értékelés: 2/10

Hozzászólások







Mit fordítok épp?
Ever Night
16. rész