Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Magic School 1. rész után

lapishun 2096 megtekintés, 1 hozzászólás
Sok koreai sorozatban látni, hogy mennyire megbecsülik, de kicsit le is nézik a köztisztviselőket. Köztisztviselőnek az készül, aki máshova nem jó, ugyanakkor mégis megbecsült tagja akar lenni a társadalomnak, hisz biztos állásról, jó fizetésről van szó… és hát fő a biztonság.



A Magic School főhőse ezen megfontolásból csupa jó tanácsot kapott az apjától. Folytassa a családi hagyományt, ne akarjon kitűnni a tömegből, simuljon be a szürke hétköznapokba, eszébe se jusson bármivel is kitűnni! Hisz… fő a biztonság… Hogy hogy lesz belőle mégis bűvész? Ezt tudhatjuk meg a sorozatból.


Az első percek eléggé átlagosra sikeredtek, aztán ahogy egymás után tűntek fel a képernyőn az ismerős arcok és mutatták meg, hogy nem csak az idol lét áll jól nekik, hanem még színészkedni is kifejezetten jól tudnak, úgy ámultam el, hogy jééé, hogy hogy én erről a sorozatról eddig nem tudtam semmit?

A sorozat mindössze 4 epizód, a JTBCn vetítették. A története egyszerű, első olvasásra talán egy JYP promóciónak (Hisz minden szereplő a JYP előadója/színésze), de ettől azért jóval több. Egy egyszerű, szeretni való kis vígjáték.



Jin Youngot a GOT7-ből, Nickhunt a 2PM-ből és Yoon Parkot biztosan senkinek nem kell bemutatni, de mellettük felbukkan még személyes kedvencem, Shin Eun-Soo is, akire szerintem érdemes lesz odafigyelni, sok főszerepet jósolok még neki.

A történettől ne várjatok sokat, de ettől függetlenül a forgatókönyv teljesen rendben van, senki nem fogja megbánni aki belevág, felhőtlen szórakozást tartogat ez a 4 óra.

Értékelés: 7/10
Film adatlap

Magic School

Eredeti nyelv
koreai
Műfaj
vigjatek
Vetítés dátuma
2017-09-11
Epizódok száma
4
Romantikus vígjáték JYP tehetségekkel.

Tovább a film adatlapjához/felirathoz
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

SF9 Comeback!
lapishun 1144 megtekintés, 0 hozzászólás Az SF9 nem tartozott sosem az igazán népszerű bandák közé, bár a srácok még nekem is szimpatikusak és a dalaik sem rosszak. Ezen lehet,
Wise Prison 1 rész után
lapishun 2144 megtekintés, 4 hozzászólás Nem vagyok egy nagy sport rajongó, de amilyen klasszul összevágták a film első percét, azt öröm volt nézni. Bár
Lee Min Ho interjú
lapishun 663 megtekintés, 0 hozzászólás Interjú Lee Min Ho-val a Esquire Korea-tól. A videó elindítása után kattints a fogaskerék ikonra, majd válaszd ki a magyar feliratot!
Kedvenc Japán doramáim
varganiki 1288 megtekintés, 0 hozzászólás Sziasztok, ma egy kicsit más cikkel érkeztem. Az előző cikkeimben különböző információkat írtam le, most viszont spontán a kedvenc japán
Cookie beállítások