Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Black Knight 1 rész után

lapishun 2118 megtekintés, 4 hozzászólás

Páran már olvastátok a véleményemet a sorozat előzetesével kapcsolatban, így gondolom felkészültetek, hogy majd jól lehúzom a sorozatot rögtön az első rész után. Nos, minden erőmet összeszedtem és sutba vágva az előítéleteimet, próbáltam tiszta lappal a kezemben elkezdeni a doramát. Azt hiszem, sikerült… de hiába….

Erőfeszítésem teljesen felesleges volt. Már az első percekben ugyanaz a teljesen felszínes, mindenféle igazi érzelmet nélkülöző, szappanoperaszerű hangulat köszöntött, mint a trailerben, amit egyszerűen ki nem állhatok. Nevetségesen mű, élettelen beállások, erőltetett párbeszédek. (Mégis ki beszél úgy a telefonba, mintha híreket olvasna? Ha narrálni akarják a történéseket, akkor tegyék azt, de így… irtó béna volt.) Minden színész eltúlzott, színpadias gesztusokkal adta elő a maga, juj de dramatikusnak szánt jelenetét.



Kivételesen úgy érzem, jobb ha nem is írok többet a sorozatról, mert csak rosszat tudnék sorolni. A Danielle Steel-en, na meg Romana-kon és Tiffany-kon nevelkedett hölgyeknek biztos nagy kedvenc lesz, de számomra… büntetés minden perce.

Értékelés:
4/10



A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

Children of Nobody - 1. rész után.
lapishun 1471 megtekintés, 3 hozzászólás Országos adón ritkán látni komolyabb témát feldolgozó krimit, így kissé szkeptikusan ültem le az MBC új sorozatát megnézni. Sajnos a
Criminal Minds
lapishun 5784 megtekintés, 15 hozzászólás Elindult Junki legújabb sorozata, az amerikai Criminal Minds koreai feldolgozása. Magyar felirat:
Untouchable
lapishun 4815 megtekintés, 3 hozzászólás Tudom, tudom, az elkövetkezők egy férfi totál felesleges sirálmai, de muszáj kiadnom magamból. 2 perc telt el csak az
My Only Lovesong
lapishun 6980 megtekintés, 22 hozzászólás Régóta várjuk már Lee Jong-Hyun (CNBLUE) és Kong Seung-Yeon közös sorozatát. A WGM-beli szereplésük óta sírnak a rajongók, hogy végre
Cookie beállítások