Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Touch Your Heart - 1. rész után

lapishun 2016 megtekintés, 0 hozzászólás
Eléggé féltem belekezdeni a Touch Your Heartba, hiszen azon kevesek közé tartozom, akiknek nem tetszett a Goblin és Lee Dong-Wookot is közepes színészésznek tartják. Tudom, ez a két kijelentés már önmagában istenkáromlás, de hát ez van.

De bármennyire is féltem a sorozattól, az az igazság, hogy remekül szórakoztam az első részen. Igaz, ez csakis és kizárólag Yoo Innának volt köszönhető. Észre sem vettem volna, ha Dong Wook kimarad az epizódból. A sorozat a női főszerep köré van felhúzva (nagyjából a jelenetek 90%-a róla szól, míg csak nagyjából 10%-ban van jelen a jóképű ügyvédünk), és Yoo In-na mindent meg is tesz, hogy kitöltse a teret, remekül hozza a naív, kissé önző színésznőcskét. A helyzetkomikumokat remekül alapozza meg és bármennyire is idegesítő lenne a karaktere a valóságban, a képernyőn nagyon is szórakoztatóvá teszi azt.

Egy könnyed, romantikus komédiáról lévén szó, sok mondandót ne várjunk a sorozattól. Ám amit nyújtani tud, azt remekül teszi. Bár van pár erőltetett karakter, a poénok többnyire ülnek.

A forgatókönyv egész jól összerakott, a jelenetek jó ütemben követik egymást, nem sietnek, de nincsenek is „koreai módra” belassulva.

Mindent összevetve, nekem tetszett az első rész és ha nem támasztunk vérmes reményeket hozzá, akkor kellemes kikapcsolódást jelenthet mindenkinek.
Értékelés: 7/10
Film adatlap

Touch Your Heart

Eredeti nyelv
koreai
Műfaj
vigjatek
Vetítés dátuma
2019-02-06
Epizódok száma
16
Egy színésznő és egy ügyvéd románca.

Tovább a film adatlapjához/felirathoz
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

A disznók királya - 1. rész után
lapishun 452 megtekintés, 2 hozzászólás Aki ismer, tudja jól rólam, hogy számomra meghatározó az első perc minden sorozatnál. A disznók királya esetén elég vegyes érzelmeim
Mother - 1. rész után
lapishun 2194 megtekintés, 6 hozzászólás Nem lesznek egyszerű napjai annak, aki belevág ebbe a sorozatba. Valószínű az első olyan koreai sorozatot látjuk (én legalábbis biztosan),
Individualist Ms. Ji-Young
lapishun 3397 megtekintés, 8 hozzászólás Soha nem gondoltam volna, hogy Koreában születhet ilyen őszinte és felnőtt alkotás! Az első rész után az Individualist Ms. Ji-Young rögtön
Beautiful World - 1. rész után
lapishun 1326 megtekintés, 0 hozzászólás Azt hiszem, a Beautiful World-öt semmi nem választja el attól, hogy sokak kedvence legyen. Azon drámák közé tartozik, aminek nehéz
Cookie beállítások