Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Story of Yanxi Palace - 1. rész után

lapishun 3571 megtekintés, 2 hozzászólás
Szeretem a nő központú történeteket és azt is, ha túlsúlyban van a szebbik nem a szereplők közt, de ez a kínai sorozat már nekem is sok.

Zhou Mo világhírű regényéből készült a legújabb kínai szuper produkció, amit a világ 70 (!) országában mutattak be. A XVIII. századi kínában játszódik a történet, egész konkrétan a császári palotában, annak is az udvarhölgyek lakosztályán.

Az első részben nagyjából olyan 150-200 női szereplő tűnik fel, s bár aránylag megszoktam már az ázsiai arcokat ennyi nő láttán nem csoda hát, hogy az első óra végére szinte teljesen elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda.

A sorozat egyszerre hihetetlenül sekélyes és hihetetlen komoly dolgokat mutat be. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy Disney tini filmet néznék, ami egy haláltáborban játszódik.
Könnyed, kislányos csevejek közé néha betolakszik egy-egy kivégzés, vagy teljes megszégyenítés...
Nem mondom, hogy nincs ez rendjén, hisz a palota hétköznapjai biztosan hasonlóak lehettek, de az ábrázolásmód akkor is lelketlen kissé. Amíg nem a főszereplővel történik meg valami szörnyűség, addig a nézőt nem hiszem, hogy megérintené bármi is. A császár is egyetlen rossz poénnal tesz tönkre egy többgenerációs családot és a néző is egy vállrándítással fogyasztja tovább a történetet. Pedig nem árt megállni és elgondolkodni, mert a sorozat nem fogja a szánkba rágni a felszín mögött meghúzódó kegyetlenséget és a kínai sorozatokra oly jellemző kettősséget.

Persze hiába a néhol igen komoly dráma, attól ez a sorozat még ugyanúgy tipikus női szappanopera marad... de a jobbik fajtából.

Értékelés: 6/10
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

A Hey Say Jump története
varganiki 2009 megtekintés, 3 hozzászólás A Hey Say Jump nevű banda a Johnny's&Associates, röviden JE nevű ügynökség fennhatósága alatt áll. Debütálásuk 2007-ben történt, ám az
Filmajánló - House of the Hummingbird
lapishun 1475 megtekintés, 1 hozzászólás Ez a film nem lesz sokatok kedvence, hisz nincsenek benne jóképű fiúk, sőt alig vannak benne férfi szereplők. És azzal sem fogom emelni a
Magic School 1. rész után
lapishun 2092 megtekintés, 1 hozzászólás Sok koreai sorozatban látni, hogy mennyire megbecsülik, de kicsit le is nézik a köztisztviselőket. Köztisztviselőnek az készül, aki máshova
The Guest - 1. rész után
lapishun 1514 megtekintés, 1 hozzászólás Atyaúristen!!!! A Signal óta várom, hogy történjen végre valami említésre méltó a koreai krimi fronton, szállítson már végre valmi
Cookie beállítások