Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Children of Nobody - 1. rész után.

lapishun 1474 megtekintés, 3 hozzászólás
Országos adón ritkán látni komolyabb témát feldolgozó krimit, így kissé szkeptikusan ültem le az MBC új sorozatát megnézni. Sajnos a rossz előérzetem jogos volt, ennek a sorozatnak kábelen lenne a helye, ahol sokkal durvább és reálisabb formában mutathatták volna be, s akkor talán az év egyik legjobb sorozata lehetne. Így sajnos "csak" egy jó sorozat lett belőle.

A történetről nem írok semmit, mert egyrészt az első részben csak egyik rejtélyt mutatták be a másik után, másrészt nem akarok semmit lelőni. A sorozat valahol a pszicho-thriller és a mély karakterdráma között van félúton. A sztori kifejezetten érdekes, de az én ízlésemnek kicsit túl misztikus. A sorozat világ jól felépített, látszik, hogy nem 5 perc alatt lett összedobva a forgatókönyv, viszont a dramaturg nem sikerült ilyen jól. A párbeszédek néha suták és erőltetettek, érződik rajtuk, hogy azért ilyenek, mert a feszes tempójú sztori megköveteli, hogy nyílegyenesen haladjon minden. Így a főszereplők bemutatására nem sok idő jut, nem igazán ismerjük meg őket, ezért kicsit személytelen az egész, nem tudunk azonosulni velük, se átérezni a problémájukat. Márpedig amilyen problémákat felvet a sorozat, azokhoz kell az empátia, mert főleg gyerekek körül forog a téma.

Összességében elmondhatom, hogy MBC-s krimihez képest jól sikerült az első rész, mindenkinek ajánlom kipróbálásra, aki szereti a rejtélyeket.

Értékelés: 7/10
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

Go Woori színészi karrierbe kezd.
lapishun 997 megtekintés, 0 hozzászólás A Rainbow nevű lánycsapat korábbi tagja, Go Woori leszerződött a Wellmade Yedang nevű ügynökséggel, s a színészi pálya mellett tette le a
Snow Drop - 1. rész után
lapishun 846 megtekintés, 0 hozzászólás Hmm... Hazánkban elég ellentmondásos lesz a sorozat szerintem. Egyrészt a Blackpink üdvöskéjét Jisoot főleg a fiatalabb korosztály ismeri
Abyss - az első rész után.
Wu Xing 1619 megtekintés, 4 hozzászólás Nem szoktam elolvasni a tartalmat, és általában minden sorozat 3 esélyt (3 rész) kap tőlem. Az Abyss azonban kivétel lett, sajnos…. Egy
Melyik funkció hiányzik leginkább az oldalon?
lapishun 1979 megtekintés, 30 hozzászólás Szavazz arról, hogy mit szeretnél látni az oldalon! Hozzászólásban írj bármi, amit ezeken felül szeretnél még látni! -A
Cookie beállítások