Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


Your house helper - 1. rész után

lapishun 2303 megtekintés, 0 hozzászólás
Ügyes… volt már, hogy tetszett egy koreai sorozat felvezető jelenete, de ritka, hogy olyat alkossanak, amire az ember tényleg felkapja a fejét és mosolyogva nézze végig egy sorozat első percét. Most ez történt. Bár nem túl eredeti ötletet kaptunk a szálló tollpihe személyében, de olyan szépen kivitelezték, hogy rögtön sok-sok piros ponttal indult nálam a sorozat.



Ez a pozitív érzés egészen az ötödik percig is kitartott, ekkor már erősen töprengtem, hogy most megint egy szuperképességekkel megáldott főhőssel lesz dolgunk, vagy csak egyszeri eset volt, hogy a szanaszét heverő tárgyak prüntyögnek neki. Nekem koreaiak „látó” mániájától (szellemlátás, szaglátás, hátralévőidőlátás, stb) már herótom van, úgyhogy nagyon reménykedtem, hogy a főhős nem ilyen szuperképességgel bír (mert szerintem jelen esetben inkább egy rendmániás kényszerbetegről lenne szó, aki már hallucinál is, nem pedig szuperhősről).



Sajnos az első félóra végére már jóval lentebb lohadt a lelkesedésem, mert jöttek az átlagosabbnál átlagosabb jelenetek átlagosabbnál átlagosabb karakterekkel. Megkaptuk a szokásos munkahelyi környezetet és egy második szépfiút.

Sajnos azt kell mondjam, Ha Seo Jin alul teljesít. Több sorozatát láttam már és különösebben sosem volt kifogásom ellene. Itt viszont nekem úgy tűnt, hogy több energiát fektetnek abba, hogy minden hajszála tökéletesen álljon, mint hogy a karaktere a legkisebb mértékig is emberi és szerethető legyen. Értem én, hogy ez egy fura, kissé antiszociális karakter (mint a férfi főszerepek fele a koreai drámában), de akkor is borzasztó unalmasnak találtam.
A lányok játéka és karaktere sokkal inkább szórakoztatóbb, még ha ott is sok közhelyes megoldással találkozhatunk.

A sorozat forgatókönyve amúgy nem rossz, a jelenetek többsége gördülékenyen követik egymást, a dramaturg is rendben van. A történetre sem hiszem, hogy panaszunk lehetne. Viszont egyelőre nem láttam semmi olyat a sorozatban, ami igazán kiemelné a mezőnyből.

Értékelés: 7/10
Film adatlap

Your House Helper

Eredeti nyelv
koreai
Műfaj
romantikus
Vetítés dátuma
2018-07-04
Epizódok száma
16
Az Ön házvezetője

Tovább a film adatlapjához/felirathoz
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

Nyerj mesés téli ajándékot!
lapishun 1530 megtekintés, 10 hozzászólás A 2017. december 4. és 2017. december 31. között 100 pontot összegyűjtők közül kisorsolunk egy Bluetooth-os női
Designated Survivor - 1. rész után
lapishun 2606 megtekintés, 1 hozzászólás Az amerikai eredeti hazánkban nem örvendett nagy népszerűségnek, pedig külföldön sokan a 24 folytatásának tekintették. És míg az az
When my love blooms - 1. rész után
lapishun 2106 megtekintés, 1 hozzászólás Azt hiszem, már akkor rossz előérzetem támadt, amikor valaki a Winter Sonata-hoz hasonlította ezt a sorozatot. Bár tudom, hogy Koreában, sőt
VAV - Senorita
lapishun 916 megtekintés, 1 hozzászólás A Super Junior után a VAV is úgy gondolta, hogy ideje meglovagolni a latin zene népszerűségét így hát a legújabb dalukban ők is a
Cookie beállítások