Az oldal átépítés alatt áll, ezért nem minden funkciója elérhető, ha problémába futnál, kérlek gyere vissza később és próbálkozz újra!


The Liar and his lover - 1. rész

lapishun 2151 megtekintés, 0 hozzászólás
Istenem, erről nekem miért nem szólt senki? Ez a felkiáltás hagyta el a számat, ahogy elmerültem a The liar and his lover című sorozat első részében. A Monstar óta várom, hogy a koreai sorozatgyártás újra valami fiatalos zenés sorozattal rukkoljon elő. És mikor végre megtörténik én majdnem lemaradok róla?



Lássuk, miért is vagyok úgy oda meg vissza miután megnéztem az első részt! Kezdjük rögtön Joy-al. Nem vagyok nagy Red Velvet fan, de Joyt mindig is szerettem, így nagy öröm volt rögtön főszerepben látni őt élete első drámájában. A hajával még barátkoznom kell ugyan, meg azzal, hogy ne hasonlítgassam össze Hyerivel (nem tehetek róla, egyfolytában ő jut eszembe róla, ahogy a Reply 1988-ban egy tökéletes idol emberi arcát mutatták meg nekünk)…. Szóval Joy. Jól játszik. Az egyetlen panaszom ami vele kapcsolatban lehet, hogy nem engedtek teret a hangjának.

Aztán ott van Hong Seo-Young. Szintén élete első szerepe, s egyelőre legalább annyira erősnek tűnik, mint Park Sodam volt a Because its the first time-ban. Nagyon remélem ez így is marad, mert nagyon szimpatikus színésznő egyelőre.

A lányok után jöjjenek a fiúk.
Lee Hyun-Woo jól játszik, de azt kicsit bánom, hogy a szerepére nem találtak egy ici-picivel autentikusabb zenészt/énekest. Jó, tudom, hogy ő maga is énekel, de nekem nem tűnik túl hitelesnek (persze csak a zenélő jelenetekben, egyébként semmi bajom nincs vele)

Lee Seo-Wonra nagyon kíváncsi vagyok, hova fogja tudni kinőni magát, gondolom nem csak én emlékszem rá az Uncontrollably Fondból.

A történet számomra szinte mellékes volt, a hangulat és a zene volt az, amivel igazán megfogtak. Szerelmi vallomás egy egész osztály által előadott Gfriend dallal???! A lelkem eldugott zugában lelkesen ujjongott a rózsaszín szívecskéket szorongató kislány, én meg bárgyú vigyorral az arcomon élveztem végig a jelenetet! Egyes egyedül a stúdió felvétel kristálytisztasága volt zavaró, lehetett volna kissé reálisabb a hangzás. És igen, ezzel a problémámmal eljutottunk a legnagyobb sirámomig: EZT A SOROZATOT MIÉRT NEM AZ MNET-EN LÁTJUK?! Főleg technikai fronton (hogyan zenéljenek a színészek, hogyan fogja a gitárt az, aki még életében nem látott gitárt, hogy kell dobolni…. stb, és a zene keverése a jelenetekre) nem ártott volna, ha egy sokkal hozzáértőbb stáb készíti a sorozatot. Na mindegy, ne várjak túl sokat, hisz így is bőven az élvezhető szint fölött van szinte minden. (jó, persze lehet kukacoskodni, hogy ki az a hülye zeneszerző, aki a házi stúdiójában a telefonjával veszi fel, amit játszik, de mindegy)

Szóval a lényeg, hogy nálam a The liar and his lover jött… és győzött. Legalábbis az első rész.

Értékelés: 9/10
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

CIKK AJÁNLÓ

The KING
lapishun 1882 megtekintés, 1 hozzászólás A The King a politika, a bűn és a bűnüldözés világába avat be minket. Elgondolkodtat, hogy vajon a személyes érdekeink fontosabbak-e
My Annoying Brother
lapishun 5424 megtekintés, 4 hozzászólás Ezúttal két nagyágyú filmjének magyar feliratát hozzuk el nektek. A My Annoying Brother egy régimódi dráma, ami két féltestvér által
Babel - 1. rész után
lapishun 3110 megtekintés, 8 hozzászólás Úgy szeretek elkezdeni egy sorozatot, hogy semmit nem tudok róla. A Babel esetében ez nem sikerült, mert több előzetest is megnéztem és
Her private life - 1. rész után
lapishun 2757 megtekintés, 2 hozzászólás A Her private life üres, mint egy kiszáradt kút. Ezt próbálták felszínes csillogással és művi jókedvvel feltölteni. Sikerült. Így az
Cookie beállítások