Card image cap

Mozgolódás a JYJ háza táján

Brigi

A koreai drámák és könnyűzene követői közt aligha akad olyan, aki ne hallott volna már a JYJ együttesről, vagy legalább külön-külön annak színész-énekes tagjairól, Jaejoongról, Yoochunról, Junsuról, illetve a hányattatásaikról. A triónak a korábbi menedzsmentjükkel vívott küzdelem lezárása után sem volt könnyű dolga, ha a zenei életben érvényesülni akart, mert a hazai promóciós tevékenységüket erősen korlátozta a tény, hogy országos, televíziós csatornák programjaiba az SM Entertainment nyomásának köszönhetően nem hívhatják meg őket. A rajongók és a szakma egyaránt reménykedett abban, hogy a hosszú, katonai szolgálatot követően talán feledésbe merülnek a régi nehézségek, és az együttes tagjai könnyebben tudnak újra promotálni.

Épp ezért okozott akkora döbbenetet a 2016-os év tavaszán kibontakozó botrány, melynek köszönhetően az akkor még polgári szolgálatát teljesítő Yoochun jó hírén jókora csorba esett. Az addig köztiszteletben álló énekesről egy máig meg nem nevezett nő azt állította, hogy egy szórakozóhely mosdójában szexuálisan zaklatta őt, és röviddel az első ügy kirobbanása után több nő névtelenül ugyanilyen váddal állt elő. A hatalmas médiaérdeklődésre számot tartó ügyben a rendőrség hamar vizsgálatot indított, Yoochun pedig készségesen együttműködött a hatóságokkal. Az első nő esetében hamar bebizonyosodott, hogy állításai valótlanok voltak, és hogy szexmunkásként, maffia-hátterű ismerőseinek segítségével főként a hírességből kisajtolható pénz motiválta a tettét. A többi nő esetében is sikerült hivatalosan cáfolni a vádakat, melyekhez az énekes hivatalos előadói beosztása is hozzájárult: az egyik nő állítólagos zaklatásának napján Yoochun például nem is tartózkodott az országban. A színészt felmentették a vádak alól, az első vádló nőt és annak két bűntársát több éves szabadságvesztésre is ítélték a történtek miatt. A másfél évig elhúzódó per alatt a sajtó folyton Yoochun nyomában lihegett, és nyilvánosságra hozták állítólagos kapcsolatát is egy Hwang Hana nevű csebol hölggyel is, miszerint állítólagosan már az esküvőt tervezgették. Mindezek ellenére a rajongók azt hitték, 2018-ban talán újra talpra állhat a banda két aktív tagja, még ha a legifjabbik, Junsu jelenleg a rendőrség kötelékében is szolgál. Ezt januárban egy újabb, meghökkentő per híre követte: egy évekkel korábbi támadás miatt egy ismerőse pert indított Yoochun ellen, amiért a kutyája megsebesítette őt az arcán, és ez annyi éven át lelki terhet (és plasztikai műtétek sorozatát) eredményezte nála.

A másik két tag, Jaejoong és Junsu (vélhetően a menedzsment tanácsára) mindvégig semleges maradt a barátjukat ért vádak sorozata láttán, és egy alkalommal sem kommentálták a történteket, bármennyire is szeretett volna a sajtó nyilatkozatot kicsikarni belőlük. Egyes rajongók kritizálták a hűvös távolságtartást, mások szerint a JYJ együttes brandjének (és saját szólókarrierjük) védelme érdekében kényszerű taktikai döntés eredményeképp kellett így tenniük.

Vállalatuk, a C-JeS Entertainment már 2017 végén elkezdett puhatolózni Japánban, hogy mennyire volna igény Yoochun visszatérésére a szigetországban, sikerülne-e bevonzani a japán Cassiopeiákat (vagy, ahogy a TVXQ! japán rajongói nevezik magukat: a "Bigeast" tagjait), vagy a sorozatos botrányok kapcsán végérvényesen búcsút kell mondania előadói karrierjének. A felmérések pozitív visszhangja azt eredményezte, hogy Yoochun iránt még mindig hatalmas az érdeklődés, és nem törték meg a népszerűségét a hazai földön tapasztalt hányattatásai.

Hamarosan beszédes képek kezdek el cirkulálni Yoochun kínai weibo, valamint Jaejoong twitter profilján, melyek stúdióban, éneklés közben ábrázolták őket. Míg Jaejoong bátrabb promócióba kezdett, és számos szóló fellépésen, közönségtalálkozón, fesztiválon és fotózáson vehetett részt, Yoochunnal a C-JeS óvatosabban bánt: a történtek által szemmel láthatóan megviselt és bizonytalan énekes márciusban egy mindössze néhány állomásból álló rajongói találkozót tartott, melyek azonban olyan népszerűek lettek, hogy a felvételekből hamarosan többlemezes DVD-kiadást készítettek.


[Yoochun megérkezése Japánba]


"Amikor megtudtam, hogy ismét találkozhatok veletek, hevesen dobogni kezdett a szívem és nagyon izgatott lettem. Ugyanakkor mélyen legbelül nyugtalan is voltam. Nagyon sajnálom, hogy egészen mostanáig aggodalmat okoztam nektek, és ennyit kellett várnotok rám. Reméltem, hogy azzal, hogy ma találkozhatunk, megköszönhetem kitartó gondoskodásotokat, és bocsánatot kérhetek" - mondta Yoochun a találkozón.



Jaejoong hazai földön folytatta a promóciót: a Naver a "Photo People" című websorozat keretein belül Európába utaztatta őt néhány további, koreai hírességgel együtt, ahol fényképészként fedezték fel Franciaország szépségeit, miközben különböző kihívásokban mérték össze képességeiket. A műsor olyan népszerű lett, hogy berendelték hozzá a második évadot is, melynek ismét vendége lesz, és ezúttal Japánba fogja kalauzolni a nézőket.



Ezt hamarosan a Hulu három részes, japán dokumentumfilmje, az "Everything! Jaejoong!" fogja követni, melynek köszönhetően az énekes mindennapjaiba pillanthatnak majd be a rajongók. Ezzel párhuzamosan első japán szóló kislemeze is hamarosan a boltokba kerül "Sign/Your Love" címmel, mely négy balladát fog tartalmazni, és két dal, a "Sign" és a "Love" is zenei videoklipet fog kapni. A lemez népszerűsítésére júniusban koncertfellépésekre is sor kerül majd Jokohamában.

Yoochun a sikeres japán visszatérés után június 4-én, Szöulban a koreai rajongóival is találkozni fog, utána azonban újra japán fan meeting-turnéra indul.

Junsu ez idő alatt továbbra is a koreai rendőrség soraiban folytatja tevékenységét, oktatási és bűnmegelőzési programok reklámarcaként, néha pedig... ő maga a bűn forrása.





Vajon sikerül a triónak visszanyerni a közönség (és a sajtó, valamint a szakma) bizalmát, és egy nap újra egy színpadon lehet majd látni őket? Hamarosan kiderül.

Egyesek jó előjelnek tekintik, hogy pont a napokban látott napvilágot egy soha meg nem jelentetett dal a TVXQ! ötfős végnapjaiból, melyet az SM Entertainment egyik korábbi, zenei producere osztott meg az internet népével. A "Farawell ah" című dalt eredetileg a "Heaven's Postman" című, japán film betétdalának szánták, melynek Jaejoong volt az egyik főszereplője. A film megjelenése idején szakadt azonban szét a TVXQ!, emiatt végül a dal kimaradt a filmből és annak albumáról, helyette pedig Jaejoong "Love" című dala csendült fel benne, mely dallamban, hangszerelésben kísértetiesen hasonlít az eddig ismeretlen nótára. A szomorú ballada felbukkanásának láttán sokakban feléledt a remény, hogy a fiúk megpróbáltatásainak talán idén tényleg vége szakad, és most már semmi sem állhat a visszatérésük útjába.

Források: SBS, Dongkyoung, C-JeS, jyjph.org, officiallykmusic.com

Banda adatlap

JYJ

Debütálásuk dátuma
2010-04-01
2010-ben, korábbi menedzsmentjükkel ([b]SM Entertainment[/b]) való pereskedés közepette [b]Kim ...
Tovább a/az JYJ adatlapjához!
Hozzászólások
  • A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

  • ququcs
    2018-06-24 17:18:43
    Végigolvasva a cikket, csak öröm tölt el. Végre remény hogy újra láthatom, hallhatom őket együtt. Három szenzációsan tehetséges énekes. Színpadon a helyük és Yoochun-nak sok erőt kívánok és sikereket a jövőt illetően. Nagyon szeretem Őket. ♥

  • Brigi
    2018-05-07 14:52:44
    rozsa.farkas99, lehetséges, hogy így néz majd ki a címlista. Amikor a cikk született, még nem volt információ az előrendelésről, a hírben az angol portálokon is csak ennyit lehetett olvasni.

  • rozsa.farkas99
    2018-05-07 14:45:18
    Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a "Sign" és a "Love" 2 dal, és ezek (Instrumental) változata lesznek rajta, tehát nem 4 ballada, hanem kettő, és ezek hangszeres változata ének nélkül...Elnézést a javításért, ha tévedek szólj, de én így rendeltem meg .

  • rozsa.farkas99
    2018-05-07 14:16:36
    Köszi a cikket, nem fognak eltűnni, 3 ilyen tehetséges ember még Koreában sem terem minden fán))),még ha sokan is vannak. Most a 2 tagú TWYQ zsebeli be azt a sok sikert, amit 5-en értek el, de nem lesz így mindig. Elférnek egymás mellett, nagy az Ázsia felvevő piac.

  • Brigi
    2018-05-07 14:03:38
    És persze ez kimaradt: nagyon szívesen. :)

  • Brigi
    2018-05-07 14:01:31
    Én is örülnék neki. Szerintem mindkettő remek színész, bár én mindig is inkább Yoochun-párti voltam. Hátha sikerül helyrehozni a karrierjét. Ha Park Shihoo-nak sikerült, meg azoknak, akik drogbotrányba, vagy katonaság kikerülésébe buktak anno bele, szerintem neki is fog.

  • jobi66
    2018-05-05 21:36:18
    Nagyon örülök végre lesz esélye vissza térni. Nagyon sajnálom ami történt vele, remélem látható lesz sorozatban is mihamarabb. Köszönöm a cikket jó volt olvasni. :)

új VLIVE videók

Csatorna: V WEB DRAMA

Csatorna: V WEB DRAMA

Hozzászólások